Orbánnak vissza kellene vonulnia
Ha jól emlékszem Orbán Viktor mondata volt, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek: amit csinálok. Mindez csak arról jutott eszembe, hogy hétfőn este a HírTv-ben a volt miniszterelnök arról beszélt, hogy a jelenlegi miniszterelnökre azért nem kell odafigyelni, mert össze-vissza beszél.
VéleményAz a szomorú, hogy Orbán már nem emlékszik saját szavaira, esetünkben például arra, hogy önmagával szemben volt oly engedékeny, vagyis emelte ki, hogy ő megengedheti magának, hogy össze-vissza beszéljen. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Orbán hatalmas minőségi romláson ment keresztül, nem veszi észtre, hogy minden egyes megnyilatkozása vagy szembe megy önmagával, vagy egyértelmű ostobaság. És akkor nagyon megengedő voltam vele szemben, pedig nyugodtan mondhatnám: Orbán gátlástalanul, vagy kontroll nélkül hazudik.
Ebben az említett interjúban is, nyugodtan, cáfolat nélkül közölhette, hogy az ukrán konvojtagjai fegyveres katonák voltak, noha jól tudjuk: az ukránoknál nem volt fegyver, úgy teperték le őket a magyar kommandósok, hogy azok védekezni sem tudtak. De nem ez volt a HírTv-s megszólalásban az egyetlen össze-vissza beszéd, mondhatni nagyjából az egész az volt. Ezzel együtt ma még mindig ő a Fidesz meghatározó személyisége, és nagy eséllyel mindent elkövet annak érdekében, hogy ne is legyen senki, aki a helyébe léphetne. Pedig egy ilyen interjú után kellene valaki, aki azt mondja: Viktor, menj el pihenni, és legalább két évig ne is próbálkozz. Ne tedd, mert minden egyes megszólalásod csak ár a pártnak, újabb mínuszokat eredményez. Nem tudsz ma már új dolgokat mondani, képtelen vagy az önrevízióra és olyan vagy, mint az az öregember, akinek már a rövidtávú memóriája sem működik. Illetve, ennél rosszabb a helyzet: azt gondolod, hogy mások is memóriazavarral küzdenek.
Hosszan beszélsz saját kormányzásod nagyszerűségéről, sikereiről, noha még csak fél év telt el a történelmi méretű vereséged óta, amikor a választópolgárok döntő többsége jelentette ki: elég abból, amit tizenhat éven keresztül tettél ebben az országban, és amit tizenhat év alatt tettél ebből az országból. Igen, nincs senki, aki megálljt parancsolna neki, és nem azért lenne erre szükség, mert ezt a pártot, amely minden ízében túlhordta önmagát, hanem pusztán a magyar politikai élet fejlődése kívánná meg ezt. Amíg ugyanis Orbán itt marad közöttünk, dominálni foga hazugság, a gyűlölet, és igen: az ostobaság. Ugyan ki hiszi el neki, hogy az ő kormánya az adócsökkentés kormánya volt, és ki hisz el neki – egy ilyen választási vereség után különösen -, hogy Magyarországot a háború fenyegeti, és a magyarok pénzét Ukrajnába viszik? Ugyanazok a toposzok jönnek elő Orbántól, amelyek – szerencsére - a vereségbe vitték őt. Tényleg: mintha április 12 nem történt volna meg, se okulás, se tanulság. Szomorú.
Hacsak azt nem tekintjük okulásnak, hogy október 23-án nem vállal beszédet. Átadja a lehetőséget a senkit nem érdeklő Áder Jánosnak, illetve az ugyanebbe a kategóriába tartozó Bóka Jánosnak, harmadikként pedig a bármikor bármilyen ostobaságra képes Schmidt Máriának. Őket képes csatsorba állítani október 23-án, a forradalom hetvenedik évfordulóján, ráadásul ahhoz is asszisztál, hogy ünneplő ”seregei” összekeverjék 1956-ot 1848-cal. Mi mással lehetne magyarázni, hogy 1848 méter hosszúságú nemzeti zászlóval akarnak vonulni, ha nem azzal, hogy elfeledték: nem március 15-ét ünnepeljük. Vagy esetleg ez is a demenciába hajló öregúr ötlete volt, és nem mertek vele szembeszállni?
Meglehet. Más magyarázat nincs.
Forrás
HírKlikk
KlikkTV ajánló



