Ugrás a cikkhez
Közélet

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Déli körvasút ügyében

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a budapesti Déli körvasút beruházás ügyében - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.

HírKlikk3 perc olvasás
Megosztás
Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Déli körvasút ügyébenKözélet

Közleményében a GVH hangsúlyozta, hogy korábban nem kapott konkrét jelzést, illetve információt az ügyben, sem magyar állami, kormányzati szervezetek, sem európai uniós intézmények nem fordultak a versenyhivatalhoz.

A GVH elnöke a közérdek védelme és az uniós forrásvesztés kockázata miatt a tudomására jutáskor elrendelte a beruházás körülményeinek felderítéséhez szükséges hatósági eljárást - közölte a hivatal.

A versenyhivatal nyomon követi a Déli körvasút beruházással kapcsolatos információkat, és egyelőre a sajtón keresztül értesült arról, hogy Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a GVH-hoz fordul az ügyben.

Hivatalos megkeresést, konkrét bejelentést a GVH egyelőre nem kapott a közlemény szerint.

A hatóság rámutatott: a beruházás ajánlatkérőjének törvényi kötelezettsége jelezni a GVH-nak, ha egy tenderen a versenyszabályokba ütköző magatartást észlel.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a tiltott versenykorlátozó megállapodások felderítéséhez rendelkezésére álló hatósági eszköz a helyszíni rajtaütés lehetősége, amit a GVH vizsgálói minden esetben bírói engedéllyel végezhetnek.

Az egyes vállalkozások között megvalósult jogsértő egyeztetések hatékony felderítését, a bizonyítékok begyűjtését jelentősen nehezíti, adott esetben meg is hiúsíthatja a nyilvánosság idejekorán történő bevonása, mert ilyen esetben fennáll a veszélye annak, hogy az érintett cégek eltüntetik a bizonyítékokat - jelezte a versenyhivatal.

Ez az oka annak, hogy a GVH a cégek közötti tiltott együttműködések konkrét vizsgálatairól, az induló, illetve folyamatban lévő versenykorlátozó kartellügyekről nem közöl információt, mert a proaktív kommunikáció az eljárások további eredményességét veszélyeztetné - írta közleményében a versenyhatóság.

A Déli körvasút a magyar vasúthálózat egyik legjelentősebb fejlesztési projektje. A tervek szerint a Budapestet délről elkerülő, Dunát keresztező vasúti kapcsolat új nyomvonalon, villamosított teherforgalmi vasútvonalként épül meg 120-160 kilométer/órás tervezési sebességre.

A Déli körvasút kivitelezési közbeszerzési tenderét 2020 októberében írta ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A nyílt eljárást a Mészáros Lőrinc üzletemberhez köthető V-Híd Építő Zrt. konzorciuma nyerte meg 2021 szeptemberében.

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter 2026. október 9-én bejelentette, hogy tárcája felfüggeszti a Déli körvasút beruházását, továbbá kizárja a V-Hidat a folyamatban lévő vasútépítési munkákból a kivitelezési közbeszerzés során történt jogsértő összejátszás alapos gyanúja miatt.

A miniszter azt mondta: az Európai Bizottság két héttel korábban arról tájékoztatta Magyarországot, hogy a közbeszerzési szabályok megsértése miatt minden uniós támogatást megvon a beruházástól, a kormány ezért lépéskényszerbe került.

Az Európai Számvevőszék vizsgálata a kivitelező V-Híd és a tender előkészítésében részt vevő mérnökcég, a Kontúr Csoport közötti összejátszásról szóló bizonyítékokat tárt fel.

Az ajánlattétel során a V-Híd megismerte a tervező által készített dokumentumokat, ezáltal olyan versenyelőnyre tett szert, amely a közbeszerzést jogsértővé minősíti.

A dokumentumok szerint például a kivitelezői ajánlatban a 403 munkatétel 59 százalékánál ugyanaz a szorzó jelenik meg a titkos megrendelői mérnökárhoz viszonyítva.

A tender eredményhirdetése után két héttel a V-Híd felvásárolta a Kontúrt.

Az összeférhetetlenség miatt Magyarország több mint 320 milliárd forintnyi uniós támogatást veszthet el, ezért a kormány felmondta a szerződést a kivitelezővel: a V-Hídnak le kell vonulnia az építési területről, és el kell számolnia az előlegből még fel nem használt 57 milliárd forinttal.

A jelenleg 42 százalékos készültségen álló Déli körvasút további kivitelezésére új közbeszerzést írnak ki.

Forrás

HírKlikk

Eredeti cikk

KlikkTV ajánló

Kapcsolódó videók

Összes videó