Orbán Anita: elfogadták az eddigi legnagyobb EU-s orosz szankciós listát
Az Oroszországgal szembeni szankciós lista bővítéséről, valamint egy libanoni misszió indításáról is döntés született az uniós külügyminiszterek tanácsülésén Luxembourgban - közölte a külügyminiszter kedden Facebook-oldalán.
KözéletOrbán Anita beszámolt arról, hogy a szankciós listára több mint 1600 " új név " került fel, ezzel a listán lévők száma több mint másfélszeresére nőtt.
A külügyminiszterek döntöttek arról is, hogy az EU 80-100 fős missziót küld Libanonba, hogy hozzájáruljon a térség stabilitásához határőrök, rendőrök, katonák képzésével - mondta a miniszter.
Orbán Anita kitért arra, hogy a tanácsülés " margóján " tárgyalt a litván külügyminiszterrel is annak kapcsán, hogy januártól Litvánia veszi át az EU soros elnökségét.
A litván elnökség prioritásai között szerepel a bővítés, a versenyképesség és a dezinformációs kampányok elleni küzdelem, amelyeket Magyarország is támogat - ismertette a tárcavezető, hozzátéve, hogy litván kollégájának is jelezte, a Nyugat-Balkán bővítése Magyarország számára is kiemelten fontos.
A napot a montenegrói kormányközi konferencia zárta, ugyanis Montenegró az EU 35 csatlakozási fejezete közül újabb hármat sikeresen lezárt, így már 21 lezárt fejezete van, és remélhetőleg még idén lezárja a hátralévőket is - fűzte hozzá Orbán Anita.
Forrás
HírKlikk
KlikkTV ajánló



