Ugrás a cikkhez
Közélet

Kármán András: a vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.

HírKlikk2 perc olvasás
Megosztás
Kármán András: a vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokraKözélet

Kármán András bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy 2027 januárjától bevezetik a vagyonadót, az adófizetési kötelezettség azokat fogja érinteni, akik egymilliárd forint fölötti nettó vagyonnal rendelkeznek bankszámlákon, ingatlanban, ingóságokban, céges vagyonban, pénzügyi alapokban vagy akár bizalmi vagyonkezelésben.

Az adó kulcsa a tervek szerint az 1 és 100 milliárd forint közötti vagyonok esetében 1 százalék, a 100 milliárd forint fölötti vagyonoknál pedig a 100 milliárd forint feletti részre vonatkozóan 1,5 százalék lesz, önbevallásos alapon.

A részleteket ismertetve a miniszter kitért arra: házastársak esetében a családi vagyonjogi szabályokat figyelembe véve például házassági szerződés alapján történhet a fizetési kötelezettség megállapítása, de a pár tagjai választhatnak is, hogy a vagyon nyilvántartás szerinti tulajdonosa fizeti be az adót, vagy 50-50 százalékban megosztják egymás között a terhet. A kiskorúak vagyona a szülői felügyeletet gyakorló szülőéhez sorolódik, kivéve, ha saját keresetről vagy örökölt vagyonról van szó - tette hozzá.

A vagyonok értékének kiszámításában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) segítséget nyújt majd: online kalkulátort készít, és külön kalkulátort tesz elérhetővé az olyan ingatlanok árának megbecsüléséhez is, amelyeket nem adtak-vettek az elmúlt évtized során.

Ahol történt adásvétel, a tranzakciótól számított egy éven belül a tranzakciós érték felhasználásával, azt követően pedig annak az értéknek az indexálásával történhet az ingatlan értékének megállapítása - közölte a tárcavezető.

A cégértékelések során alapvetően a beszámolókból és a cégek által biztosított további adatokból kell kiindulni, a svájci adójogban is használt módszerek felhasználásával - jelezte.

A kormány vagyonadó-javaslatáról folyik a társadalmi egyeztetés, várják a véleményeket - hívta fel a figyelmet Kármán András.

Forrás

HírKlikk

Eredeti cikk

KlikkTV ajánló

Kapcsolódó videók

Összes videó