Karácsony Gergely szerint népszavazással kellene majd dönteni az olimpiarendezésről
KözéletA főpolgármester szerint népszavazással kellene majd dönteni az olimpiarendezéséről - erről a Telex hírportálon közvetített keddi élő interjújában beszélt Karácsony Gergely, aki hangsúlyozta: mindig is olimpiapárti volt.
Karácsony Gergely szerint népszavazást kellene tartani az olimpiarendezésről, döntési helyzet pedig akkor lehetne, amikor már a "short listen" szerepel Budapest. Ebbe a szakaszba leghamarabb jövő év közepén léphet a folyamat - tette hozzá.
"Mindig is olimpiapárti voltam, és mindig is támogattam, hogy legyen erről népszavazás" - fogalmazott a főpolgármester.
Karácsony Gergely hangsúlyozta: ez egy nagyon nagy vállalás, de - mint mondta - olimpiát nem azért rendezünk, hogy elköltsük az adófizetők pénzét valamire , ami nem térül meg, hanem hogy kihasználjuk, hogy Európa egyik legnagyobb sportinfrastruktúrájával rendelkező országa vagyunk.
A főpolgármester rámutatott arra is, hogy ugyan mindig egy város a szervező, de semmi nem tiltja, hogy más országokat is bevonjanak. Azt mondta, nagyon büszke lenne arra, ha megvalósulna az első nemzetközi, közép-európai olimpia.
Mint az interjúban elhangzott, jelenleg a 2036-os olimpiai pályázattal kapcsolatos tájékozódási folyamat zajlik, még nincs budapesti pályázat.
Forrás
HírKlikk
KlikkTV ajánló



