Jánosi Katalin: Magyar Péter még nem kereste meg Nagy Imre unokáját

A HVG az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulója előtt készített portréinterjút Jánosi Katalinnal. A beszélgetésben szóba került az is, hogy miért nem tartja valószínűnek Nagy Imre szobrának visszahelyezését a Vértanúk terére. A cikk címe szerint Jánosi Katalin arról is beszélt: az újratemetés után vált világossá számára, mennyire megosztottak vagyunk.

Jánosi Katalin most hetvenöt éves képzőművész, Nagy Imre, az 1956-os forradalom mártír miniszterelnökének unokája. A Nagy Imre Alapítvány kurátora, az alapítványt édesanyja, Nagy Erzsébet hívta életre.

A portréban gyermekkori emléket is felidézett: a mostani emlékház hajdani télikertjében, vasárnapi ebédek után, nagyapja ölében ülve kérdezgette, mi van Nagy Imre kinyitható dobókockájában. Jánosi Katalin elmondása szerint nagyapja azt mondta, bajuszpödrő van benne, de ő sosem látta, mert „mindig kifogott rajtam a zár”.

1956. november 4-én Jánosi Katalin is beköltözött a menedékjogot ígérő jugoszláv követségre. November 23-án őt is elhurcolták a romániai Snagovba, ahol 1958 őszéig házi őrizetben tartották. Édesapját, Jánosi Ferencet, a filozófiai tudományok doktorát és a Hazafias Népfront első főtitkárát a Nagy Imre-perben nyolc év börtönre ítélték.

Jánosi Katalin először zenét tanult, majd a rajzolás felé fordult. A HVG-nek úgy fogalmazott: beleszeretett a rajzolásba, a művészeti iskolában is biztatták, ezért könyörgött a szüleinek, hogy ne kelljen konzervatóriumba mennie. Az Iparművészeti Főiskola gobelin szakán 1976-ban diplomázott, faliképeit maga tervezte és szőtte, az 1980-as években pedig a táblaképfestészet felé fordult.

1997-ben kulturális menedzser diplomát szerzett az ELTE-n. A rendszerváltás óta az 1956-os forradalom és nagyapja emlékének ápolására koncentrál. Nemrég Kijevben is járt, ahol a katonák a nagyapjáról neveztek el egy zászlóaljat.

A forradalom hetvenedik évfordulójára jelent meg a Viharos emberöltő – Elejétől a végéig című könyv Nagy Imre befejezetlen önéletrajzával, amelyet Jánosi Katalin személyes emlékeivel egészített ki. A portré szerint férje, ifjabb Benedek Jenő festő hét éve hunyt el, fia, Imre alkalmazott grafikus, ő pedig egyedül él a II. kerület legszélén.

A beszélgetésben Jánosi Katalin azt is mondta, sokat foglalkozik politikával, szeret klasszikus zenét hallgatni, és elaludni sem tud anélkül, hogy előtte könyvet olvasna. Egy 1956. november 22-i emléket is felidézett: amikor Kádár János írásban szavatolta, hogy nem esik bántódásuk, ha elhagyják a követséget, összepakoltak, majd a várakozás közben egyszer csak csend lett, mert Nagy Imre jött le a lépcsőn.

Jánosi Katalin szerint ekkor értette meg, hogy Nagy Imre nem csupán az ő nagyapja: a jelenlévők arcáról szeretetteljes tisztelet sugárzott felé. A HVG-nek úgy idézte fel a pillanatot, hogy odarohant hozzá, megfogta a kezét, jelezve: „ő az enyém”.