Ugrás a cikkhez
Közélet

Hiába ígérte meg Vitézy, továbbra sem indult el a személyforgalom a Budapest–Belgrád vasútvonalon

Egyelőre nem tudni, mikor indulhat meg a személyszállítás a Budapest–Belgrád vasútvonalon – derült ki az RTL Híradó adásából. A teherszállítás februárban már elindult, de az is csak korlátozottan működik.

HírKlikk2026. november 2. 08:301 perc olvasás
Megosztás
Hiába ígérte meg Vitézy, továbbra sem indult el a személyforgalom a Budapest–Belgrád vasútvonalonKözélet

Vitézy Dávid közlekedési miniszter korábban arról beszélt, hogy október közepén már járhatnak a személyvonatok. Most azt mondta: optimista volt az októberi dátummal, ugyanakkor továbbra sem tud olyan akadályról, amely hosszabb ideig hátráltatná a vonal használatba vételét.

A járatok indításának hivatalos késése azzal függ össze, hogy a vonalon működő kínai biztonsági rendszert hozzá kell igazítani az európai követelményekhez. Októberben már voltak sikeres tesztelések, de Vitézy elmondása szerint két minőségbiztosítóra továbbra is várni kell.

A vasútvonal magyar szakasza 800 milliárd forintból épült, a beruházás 85 százaléka kínai hitelből valósult meg, kínai kivitelezőkkel. Vitézy június végén azt közölte, hogy a kormány kezdeményezte a beruházás titkosításának feloldását, ehhez azonban a kínai fél beleegyezésére is szükség van.

Forrás

HírKlikk

Eredeti cikk

KlikkTV ajánló

Kapcsolódó videók

Összes videó