Ugrás a cikkhez
Közélet

Az ügynökakták feltárása után a múlt traumáival is szembe kell néznie az országnak

Szakértők fontosnak tartják az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után, hogy próbáljuk közösen feldolgozni a traumákat. Joób Máté evangélikus lelkész, lelkigondozó és Orvos-Tóth Noémi pszichológus, traumakutató az Ügynökakták, a hallgatás ára című háromrészes beszélgetéssorozat második epizódjában a Duna TV-n szerda este arról beszélt: az érzéseknek adjunk teret, az lehet düh, harag is, de ne ítélkezzünk.

HírKlikk2026. november 5. 07:302 perc olvasás
Megosztás
Az ügynökakták feltárása után a múlt traumáival is szembe kell néznie az országnakKözélet

Joób Máté, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének egyetemi docense rámutatott soha nem késő a múlt tisztázása. Első a történtek megértése és megbeszélése, elhamarkodottan nem szabad ítélkezni, a terheket pedig közösen kell vinni.

A szakember emlékeztetett arra: 1987-ig akár 10 év fegyházzal is büntethették azt az ügynököt, aki dekonspirálta magát, felfedte, hogy ügynök.

Orvos-Tóth Noémi azt emelte ki: a múlt elhallgatása egyfajta védekezés, ami nagyon megterhelő. A hallgatást meg kell törni, empátiával kell hallgatni a történeteket, a megértés viszont nem jelent mindig egyetértést. De mindenki joga van megismerni a közös múltat, a magyar társadalom megérdemli, hogy felnőttként kezeljék.

A szakemberek a transzgenerációs, nemzedéken átívelő traumákkal kapcsolatban azt emelték ki: a hallgatás oka lehet félelem, bizalmatlanság, szégyen, a kibeszélés nehézsége. Az elhallgatás öröklődik egyik nemzedékről a másikra, miközben egy idő után az okok homályba vesznek. Össztársadalmi szinten gyakran idő kell ahhoz, hogy szembesüljünk a traumákkal - hangzott el a Duna TV-ben.

A rendszerváltás előtt keletkezett, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárásban (ÁBTL) őrzött állambiztonsági iratok egy részét, mintegy 60 ezer 1990 előtti ügynök nevét és adatait digitalizált formában szerda délelőtt hozták nyilvánosságra a nyitottaktak.hu oldalon.

Tarr Zoltán, társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a közzétételhez kapcsolódó sajtótájékoztatón mondta el, hogy a nyilvánosságra hozott ügynökakták okozta társadalmi traumák feldolgozásához munkacsoportot hoztak létre, amelynek tagja Joób Máté és Orvos-Tóth Noémi mellett Rainer M. János történész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, Szabó Andrea szociológus, politológus, Szekér Nóra történész, az ÁBTL osztályvezetője és Szokolay Domokos történész. Továbbá lesz telefonos segélyvonal, a kormany.hu/ugynokaktak honlapon pedig segédanyagokat tesznek közzé az ügynökaktákkal kapcsolatban.

Forrás

MTI

Eredeti cikk

KlikkTV ajánló

Kapcsolódó videók

Összes videó