Ugrás a cikkhez
Közélet

A KDNP nem tűri ölbe tett kézzel, hogy a genderátnevelés tömegesen elinduljon a magyar iskolákban

Online petíciót indít a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a "gendertörvény" ellen - jelentette be az ellenzéki párt frakcióvezetője a gyermekvédelmi törvény módosítására utalva vasárnap.

HírKlikk2026. október 18. 20:001 perc olvasás
Megosztás
A KDNP nem tűri ölbe tett kézzel, hogy a genderátnevelés tömegesen elinduljon a magyar iskolákbanKözélet

Rétvári Bence a Facebook-oldalán közzétett videóban úgy fogalmazott, az európai sajtóban Magyar Péter miniszterelnök "a genderküzdelem hősévé" vált.

A törvénymódosítás kapcsán közölte: nem telt bele egy nap és már megjelentek "a Soros-szervezetek által támogatott genderszervezetek" az iskolákban, és pályaorientációs napnak álcázott módon " genderképzést " tartottak alsós gyereknek úgy, hogy erről a szülők semmit nem tudtak, ehhez a szülők nem járultak hozzá.

A politikus szóvá tette, hogy az érintett emberi jogi szervezet még a gyerekek fényképét is kitette a "saját szivárványos oldalára" , szintén a szülők tudta és beleegyezése nélkül.

Lépni kell, össze kell fogni, közösen kell tiltakozni - jelentette ki a KDNP frakcióvezetője, aki jelezte: online petíciót indítanak a peticio.kdnp.hu oldalon.

Rétvári Bence arra hívott fel mindenkit, tiltakozzanak együtt, lépjenek fel "az iskolákat elárasztó genderrel szemben", védjék meg a magyar családokat, a magyar iskolákat, a magyar gyerekeket.

"Nem tűrhetjük ölbe tett kézzel, hogy a genderátnevelés tömegesen elinduljon a magyar iskolákban" - közölte.

Forrás

MTI

Eredeti cikk

KlikkTV ajánló

Kapcsolódó videók

Összes videó