Genderszemléletet kiált Rétvári egy olyan kérdés miatt, ami az előző kormány kérdőívén is szerepelt
Lannert Judit szerint már 2021 óta használták azt az óvodai kérdőívet, amelynek egyik kérdése miatt Rétvári Bence „genderszemlélet” terjesztésével vádolta őt. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a kérdőív tartalmát és az adminisztrációs terhet is bírálta.
KözéletLannert Judit Facebook-posztjában azt írta: Rétvári Bence egy olyan, a nemi identitás kifejeződésére is rákérdező óvodai kérdőívet próbált félremagyarázni, amelyet már 2021 óta, vagyis Rétvári államtitkársága idején is alkalmaztak és kiküldtek az óvodáknak.
A 24.hu cikke szerint az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium is azt közölte, hogy ha nem is ugyanazt a kérdőívet, de egy hasonlót, amelyben a kifogásolt kérdés is szerepelt, már öt évvel ezelőtt is használtak.
Rétvári Bence pénteki posztjában azt állította, hogy Lannert Judit „óvónőktől tudakolja, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően”, és szerinte ezzel a „genderszemléletet” viszik be az óvodákba. A bejegyzéséhez csatolt képernyőképen ez a kérdés szerepelt: „Játékában a nemi hovatartozása élénken kifejeződik (fiús/lányos játékok választása, viselkedés a helyzetekben).”
A képernyőkép alapján a kérdésre a „soha”, a „néha”, a „gyakran/képes rá” és a „nem tudom” válaszok közül lehetett választani. Rétvári a posztjában úgy fogalmazott: „Elképesztő, hogy ez már ilyen szinten megy a Tisza-kormányban. Nem tudják békén hagyni a gyerekeket. Mindenbe beleszövik a gendert. A genderlejtőn nincs megállás.”
A kérdőív visszavonásáról Rétvári is írt, és ezt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Facebook-posztja is említette. A PDSZ szerint gyakorló óvodapedagógusoktól érkeztek jelzések az új, gyermekenként 229 kérdésből álló kérdőívről.
A szakszervezet azt írta, hogy nemcsak a „felfoghatatlanul nagy adminisztrációs teher” miatt tartotta elfogadhatatlannak a kérdőívet, hanem a tartalma miatt is. Példaként ugyanazt a kérdést említették, amelyet Rétvári Bence is kifogásolt, és azt kérdezték: milyen pedagógiai vagy fejlődéslélektani alapon kellene a játékpreferenciákból a gyermek nemi hovatartozására következtetni.
A PDSZ arra is felhívta a figyelmet, hogy lényegében ugyanazzal a 229 kérdéssel akarták értékelni a hároméves és a hat-hét éves gyermekek fejlődését. Számításuk szerint egy 25 fős csoportban ez 5725 válasz rögzítését jelentette volna.
Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium Rétvári posztjára reagálva azt írta: a politikus „vagy a gyermekek fejlődésének alapvető szakmai összefüggéseivel nincs tisztában, vagy politikai propagandacélokból tudatosan félremagyarázza azokat”. A minisztérium nem írt a kérdőív visszavonásáról, viszont azt jelezte, hogy szakmai kérdésként az alkalmazott módszer megfelelőségét, az adatkezelés célját, valamint a gyermekek és szüleik jogainak biztosítását kell vizsgálni.
Lannert Judit posztjában azt is hangsúlyozta, hogy a kérdés szerinte helyesen szerepelt korábban is a kérdőívben, mert „a nemi identitás játékban történő kifejeződése a kognitív, szociális és érzelmi fejlődés meghatározó mérföldköve”. Szerinte erre azért kell rákérdezni, mert így a pedagógus visszajelzést kaphat arról, hol tart a gyermek fejlődése.
Forrás
24.hu
KlikkTV ajánló



