Eddig csak ígérték az elszámoltatást, most tényleg történik valami

Szokatlan helyzet, hogy valódi következmények vannak

Kukorelly Endre szerint a legfontosabb változás éppen az, hogy ezúttal nem pusztán politikai vádaskodásról van szó, hanem olyan ügyekről, amelyekben a hatóságok ténylegesen lépnek. Mint fogalmazott, Magyarországon 36 év alatt nem alakult ki annak a kultúrája, hogy politikusokat vagy a hatalomhoz közel álló embereket valóban felelősségre vonnak. Az MDF, az MSZP és később a Fidesz is rendre elszámoltatást ígért, de „igaziból nem történt semmi”.

A mostani helyzetet ezért szerinte érdemes más szemmel nézni. Az óbudai ügyben több politikai oldalhoz tartozó szereplő is érintett, így nem egyszerűen egyetlen párt elleni eljárásról van szó. Kukorelly szerint az emberek számára még szokatlan az a gondolat, hogy a politikai szereplők ellen felmerülő bűncselekménygyanú esetén a bűnüldöző szervek és a bíróságok valóban eljárnak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, a bűnösséget pedig a bíróságnak kell megállapítania.

Nem mindegy, mire ment el a kulturális pénz

A beszélgetés másik súlyos témája a Hankó Balázshoz kötött támogatási rendszer volt. A vendégek szerint nem önmagában az a kérdés, hogy egyes művészek kaptak-e állami támogatást, hanem az, hogy milyen szempontok alapján osztották szét a közpénzt. Kukorelly szerint különösen problematikus, ha a kulturális támogatásoknál nem a teljesítmény, hanem a politikai lojalitás válik meghatározóvá.

Az író úgy látja, hogy a kortárs magyar kultúra eleve nehéz helyzetben van, ezért különösen súlyos, ha a rendelkezésre álló források elosztása nem szakmai alapon történik. Szerinte a kultúra nem valamiféle járulékos terület, hanem a társadalom egyik alapja: „ha ez nincsen rendben, ezt nem gondozzuk, akkor kiszár ez az egész”. A nemzeti kultúra fogalmát is kiüresíti szerinte, ha azt politikai alapon határozzák meg, hogy ki tartozik bele és ki nem.

A pártfinanszírozás lehet a súlyosabb kérdés

A vita során ugyanakkor az is felmerült, hogy a kulturális támogatások politikai szempontú elosztásánál is súlyosabb lehet, ha állami forrásokat pártpolitikai célokra használtak fel. Lánczi Richárd szerint a Hankó-ügyben ezért különösen fontos kérdés, hogy a miniszteri keretből származó pénzekből jutott-e a Fidesz választókerületeihez, illetve hogy ezeknek a támogatásoknak mi volt a tényleges célja.

A beszélgetés résztvevői abban is egyetértettek, hogy a két probléma nem feltétlenül választható el egymástól. Az egyik oldalon a tiltott pártfinanszírozás büntetőjogi kérdése áll, a másikon pedig az, hogy a kulturális források elosztásával milyen politikai rendszer működött. Lánczi szerint utóbbi azért is különösen fontos, mert ha egy politikai erő olyan eszközöket használ, amelyekkel ellenfelei számára szinte lehetetlenné teszi a versenyt, az hosszú időre meghatározhatja a társadalmi viszonyokat.

A műsorban szóba került Orbán Viktor egyik, Hankó Balázs ügyével kapcsolatos megszólalása is. Kukorelly szerint különösen veszélyes az a gondolkodás, amely a társadalmat „mi” és „ők” csoportokra osztja, és egyik oldalt a nemzeti kultúrával, a másikat pedig ideológiai bélyegekkel azonosítja. Úgy vélte, a politikának inkább arra kellene törekednie, hogy azok is képesek legyenek egymással beszélni, akik alapvetően másképp gondolkodnak. „Nem kell egymást szeretni” – mondta –, de egy minimális konszenzusra szükség lenne ahhoz, hogy egy országban együtt lehessen élni.