Ugrás a cikkhez
Közélet

A politikai lojalitás felülírta a Fideszben az erkölcsi szabályokat

A Seszták Miklós körül kirobbant ügyek, a Matolcsy család tagjainak körözése és a korábbi fideszes politikusok elleni büntetőeljárások egyaránt felvetik a kérdést: milyen szempontok alapján engedte el egyes politikusai kezét a Fidesz, miközben másokat továbbra is védelmez? A Klikk TV Egyenleg című műsorában Lendvai Ildikó és Tóth Zoltán arról beszélt, hogy a párton belül sajátos erkölcsi normarendszer alakult ki, amelyben nem feltétlenül a jogsértés súlya, hanem az elkövető párthoz való viszonya lehetett meghatározó.

HírKlikk2026. november 8. 16:003 perc olvasás
Megosztás
A politikai lojalitás felülírta a Fideszben az erkölcsi szabályokatKözélet

Páncélszekrények és a politikai felelősség

Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter ügye kapcsán Magyar Péter a parlamentben beszélt két, egyenként 1660 kilogrammos páncélszekrényről, amelyeket egy biztonsági ajtóval elzárt, hangszigetelt helyiségben találtak. A nyilvánosságban kilencmilliárd forintnyi készpénzről is szó esett. Lendvai Ildikó ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem szabad automatikusan minden KDNP-s politikust azonosítani az üggyel, a támogatási pénzek elosztásának mechanizmusa azonban nem lehetett ismeretlen a párt képviselői előtt.

„Azt, hogy hogy folyik a támogatások kifizetése, hogy hogy szednek le 20 százalékokat, tudom én hány százalékokat belőle, az nem igaz, hogy egy KDNP-s képviselőnek ne kellett volna látnia. Hát az egész ország látta” – fogalmazott.

A politikus azt is felvetette, hogy a hatalmas készpénzállomány magyarázata éppen az lehet, hogy az érintett nem tudta volna igazolni a pénz eredetét egy banki befizetésnél. A beszélgetésben elhangzott: a Fidesz korábban már elengedte Seszták kezét, ahogyan Boldog István volt országgyűlési képviselőét is, akit első fokon öt év szabadságvesztésre ítéltek. Az ítélet nem jogerős.

Matolcsyék keresése és a sérthetetlenség illúziója

A műsorban szóba került Matolcsy György, Matolcsy Ádám és Stofa György ügye is. Matolcsy Ádám és Stofa György ellen nemzetközi és európai elfogatóparancsot adtak ki, Matolcsy Györgyöt pedig letartóztatták. A körözött személyek felkutatásával kapcsolatban a fejvadászok bevonásáról is beszéltek. Tóth Zoltán pontosította, hogy a fejvadász nem jogi kategória, az ilyen feladatot ellátó személyeket inkább ügynököknek lehet nevezni. Munkájukat megfelelő technikai és hálózati háttér segítheti, tevékenységüket azonban szigorú államközi szabályok korlátozzák. Egy másik országban nem intézkedhetnek szabadon, a személyi szabadság korlátozására vonatkozó eljárásokat nemzetközi és kétoldalú megállapodások rendezik.

Lendvai Ildikó szerint különös, hogy Matolcsy György itthon maradt, miközben fia külföldön tartózkodik. Szerinte a történet a Fidesz korábbi hatalmi működésére is rávilágít: sokáig úgy gondolhatták, hogy velük szemben nem érvényesülhetnek a következmények. Tóth Zoltán ehhez kapcsolódva arra emlékeztetett, hogy a Fidesz az utolsó pillanatig lebegtette a választási rendszer módosítását, noha egy arányosabb rendszer megakadályozhatta volna a Tisza kétharmados győzelmét. Szerinte ez is azt mutatta, hogy a párt vezetése az utolsó pillanatig bízott saját győzelmében.

Kétféle mérce a Fideszben

A vendégek szerint a párton belüli viszonyokat jól jellemzi, ahogyan a különböző ügyekbe keveredett politikusokhoz viszonyulnak. Lendvai Ildikó felidézte Hankó Balázs volt miniszter esetét, aki fogvatartása idején saját borbélyt kért, miközben a büntetés-végrehajtási intézményekben erre is van lehetőség. A történetet annak példájaként említette, hogy egyes politikusok korábbi pozíciójukból kiindulva még a fogvatartás körülményei között is különleges bánásmódra számíthatnak.

A két vendég szerint a Fideszben olyan belső erkölcsi szabályrendszer alakult ki, amely eltér a társadalom által általában elfogadott normáktól. Tóth Zoltán ezt szubkulturális morálnak nevezte. A párton belül ugyanis más megítélés alá eshetett az, aki saját érdekében követett el feltételezett visszaéléseket, és az, aki a párt érdekében járt el.

Lendvai szerint az is árulkodó, hogy kezdetben Hankó Balázs mellett kiálltak, Seszták Miklóst viszont nem védték, később azonban Orbán Viktor már Sesztákot is politikai fogolynak nevezte. A politikus szerint ezzel a korábban alkalmazott kétféle mérce is összekeveredett. Azt sem tartotta kizártnak, hogy azok kezét engedték el, akiknél már a saját környezetük számára is vállalhatatlanná váltak az ügyek, vagy akik a pártkassza helyett saját zsebre dolgoztak.

A beszélgetés végén Lendvai arra is kitért, hogy a Fidesz október 23-án Hankó Balázs feleségét és családját is szerepeltette a politikai kiállásban. Szerinte a személyes kapcsolatok ilyen módon történő bevonása a jogi és politikai ügyekbe szintén azt mutatja, hogy a párton belüli lojalitás továbbra is meghatározó szempont.

Forrás

HírKlikk

Eredeti cikk

KlikkTV ajánló

Kapcsolódó videók

Összes videó